„Az élet szent” kiállítás

A Szent Janka év kezdetén, anyák napján indítottuk útjára Máriapócson azt a vándorkiállítást, amelyet először a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye plébániái fogadnak a nyár folyamán.

Szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy – igény szerint – az ország bármely településére eljusson és a helyi templomban, plébánián, iskolában vagy közösségi teremben várja a látogatókat, az imára és csendre vágyókat.

Hét rollup-on keresztül mutatjuk be a szent életét, fotók és idézetek segítségével. A különböző kiadványok (imafüzetek, szentképek, szórólapok), illetve Szent Janka ruhaereklyéjével ellátott nagyméretű fényképe segíti az elcsendesedést és elmélyülést.

A kiállítás anyagának összeállításakor – beleértve a szövegrészeket és a vizuális megjelenítést – egyik fő szempontunk volt, hogy minden korosztályt megszólítson, a felnőttek mellett a fiatalokat és a gyermekeket is. Továbbá törekedtünk arra, hogy a helyi adottságoktól függetlenül a kiállítás minden környezetbe illeszthető legyen, és minden befogadó egyéni ötletekkel bővíthesse, kiegészíthesse (például drapériával, gyertyával, virággal).

Ezzel a projekttel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Szent Janka, a modern idők egyik nagy szentje sokakhoz eljusson, így minél többen megismerjék és példának tekintsék az ő életét.

Mivel ez egy vándorkiállítás, bármilyen közösségnek, plébániának szívesen odaadjuk. Amennyiben igény van rá, az alábbi elérhetőségeken kapható bővebb információ:

E-mail: info@szentjanka.hu
Tel.: +3630 422 9889 (Lukács Krisztina)