Útkeresése hosszú évekig tartott. Mivel családjában és ifjúsági közösségében nagyra értékelték a missziós munkát, ez vágyat ébresztett benne, hogy szerzetes orvos bátyját követve Brazíliában szolgálhassa a legszegényebbeket, Istennek szentelve életét. Miközben sokat imádkozott, hogy Isten akaratát megismerje, bátyja ráirányította figyelmét egy másik fontos hivatásra: a házasságra. Lelki kísérője azt mondta neki: „Azt hiszem, az egyenlítői misszió nem neked való. Egészséged nem túl jó. Miért nem gondolsz arra, hogy saját családot alapíts, egy igazi keresztény családot, mint amilyenben felnőttél? Gondolj arra, mennyi jót tett édesanyád a családban.” Gyóntatója is azt tanácsolta neki: „Alapíts családot, nagy szükségünk van jó anyákra.”
Gianna úgy fogadta ezt, mint Isten üzenetét. Bármennyire is fájt neki, lemondott missziós álmáról, és csak jelre várt, hogy mit tegyen ezután. 1954 júniusában, a Mária-évben, egy betegekből álló zarándokcsoportot kísért Lourdesba. Szívében magával vitte kérését a kegyhelyre, hogy útmutatást kapjon. Még abban az évben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, december 8-án találkozott Pietro Molla mérnökkel, aki szintén a Szűzanyát kérte, hogy segítsen neki megtalálni azt a nőt, akivel boldog keresztény családot alapíthat. A találkozás nagy öröm volt számukra, mindketten úgy érezték, hogy talán ez válasz imáikra.
Az év utolsó napját együtt ünnepelték a Milánói Scalában, és ettől kezdve egyre gyakrabban találkoztak. Felismerték, hogy milyen fontosak lettek egymás számára, sokat beszélgettek elképzeléseikről, közös vágyaikról, titkaikról.
A gyengéd szerelem néhány hónap alatt házassággá érlelődött. Pietro határozott házassági ajánlatára válaszul Gianna megírja első levelét: „Szeretnélek boldoggá tenni, és azzá lenni, aminek te szeretnél: jónak, megértőnek és késznek azokra az áldozatokra, amelyeket az élet megkíván. Még nem mondtam neked mennyire vágyódom a szeretetre… Most viszont itt vagy te, akit annyira szeretek, s annyira vágyom rá, hogy lehetővé tedd számomra, hogy egy valóban keresztény családot hozzunk létre.” A következő napon Pietro ezt a válaszlevelet írta: „Legkedvesebb Giannám! Többször elolvastam és megcsókoltam leveledet. Számomra új élet kezdődött… Kezdetét veszi közös szerelmünk élete. Nagyon akarlak, drága Giannám. Nagyobb és jobban óhajtott kegyelmet nem adhatott volna nekem az égi Szűzanyához való fohászkodás. Annyira hiányzik, és annyira vágyom a szeretetre és egy új családra. Ha te vagy nekem, a szereteted és a te ajándékod, akkor boldog vagyok. A szeretetem érted van, és veled akarok családot alapítani. Én is boldoggá akarlak tenni téged, és meg akarlak érteni teljesen.”
A hivatalos eljegyzést a Beretta és Molla család bensőséges légkörben ünnepelte 1955. április 11-én. A jegyesség hónapjai gyorsan teltek. Gianna ellátta orvosi feladatait és egyéb közösségi szolgálatait. Tele volt lelkesedéssel, örömmel vetette bele magát a házassági előkészületekbe. Pietróval új bútorokat választott leendő otthonukba, barátnőjével pedig asztalterítőket, ágyneműt vásárolt. Biztos volt benne, hogy a házasság az ő igazi küldetése, Isten ajándéka.
Az esküvőre 1955. szeptember 24-én került sor a magentai Szent Márton bazilikában. A fiatalok a dél-olaszországi nászutat követően beköltöztek az ízlésesen berendezett Ponte Nuovói villába, amely hagyományosan a Saffa gyár igazgatója számára volt fenntartva. Mindketten belevetették magukat a munkába: Gianna a meserói rendelőben dolgozott, Pietrót pedig mindjobban lekötötték menedzseri feladatai. Felajánlották családjukat Jézus Szent Szívének és esténként együtt imádkozták a rózsafüzért.
Mindketten népes családból származtak, így legalább négy gyermeket terveztek. Sorra születtek gyermekeik: 1956-ban Pierluigi, 1957-ben Maria Zita és 1959-ben Laura. Pietro külföldi útjai, Gianna anyai és orvosi teendői, a gyermeknevelés gondjai közepette is felejthetetlen napokat töltöttek kedvenc hegyi nyaralójukban, Courmayeurben. Mindenkinek jót tett a pihenés, a sok séta az erdőben, a hegyi levegő.
A Molla házaspárt jól ismerte mindenki a környéken. A boldogságot, az egyetértést, a harmóniát róluk lehetett volna megmintázni. Anyagilag sem álltak rosszul. A három gyönyörű gyermek és orvosi hivatása, amelyet továbbra is lelkiismeretesen ellátott, Giannát tökéletesen boldoggá és kiteljesedetté tette. Büszke volt gyermekeire. Férjének írt leveleiben gyakran emlegette, hogy az utcán megállítják, és gratulálnak a gyermekeihez. Gianna szerette a szépet, és ez megnyilvánult öltözködésében, egész lényében, és gyermekei gondozásában is.
Amikor 1961-ben végre jelentkezett az újabb gyermekáldás, nagy öröm töltötte el mindkettőjüket.
