Nyíregyháza

A Szent Imre Kápolnában 2020-ban és 2021-ben szentmisét mutattam be Gianna emléknapján, április 28-án.

Az életútját megismerve döntöttem úgy, hogy a Szent Imre Kápolnába, Plébániánk plébániatemplomába – a megvilágított üvegkabinet festményeken ábrázolt nyolc szent közül az egyik ő lesz. A festményt 2021. november 30-ra készítette el Rubóczki Béla, és ezen a napon szereltük is be a helyére.

Az egyházközségnek részletesen elmondtam Gianna életét. A gyerekek a szentségi felkészítőkön tanulnak róla, a bérmálkozók közül már választották, és fogják is őt választani védőszentül. 

A Család Csoporttal is több alkalommal beszélgettünk már Giannáról, mindenképpen példaképként tekintünk rá és kérjük a közbenjárását.

A Jákob Kútja Csoport, a Debora Csoport és a Családkórusunk is ismerkedik vele, és a festmény révén az iskolában tanuló gyerekek és a nálunk tanító kollégák is. 

Nagy Csaba plébániai kormányzó
iskolalelkész
egyházmegyei családreferens